A pillanat, amikor minden csendes lett

 

---

Van egy pont a karácsony estében, amit mindig várok.

Nem az ajándékbontás pillanata, nem a gyertyagyújtás, nem is a vacsora utáni nevetések.

Hanem az a csend, ami utána jön.

Amikor már mindenki alszik, a gyerekek álmaikban talán újra átélnek egy-egy vidám pillanatot, a házban elhalkul minden, és én egyedül maradok a fenyőfa fényeivel.

---

Az este addigra mindig tele van élettel.

Sütik illata, gyertyák fénye, csomagolópapírok zizegése, nevetés, izgatottság, rohanás, apró félmondatok: „Hol a cellux?”, „Hozd a szaloncukrot!”, „Láttad a dobozt?”
Aztán egyszer csak minden elcsendesedik.
A fények még égnek, a gyertyák lassan leégnek, és maradok én – a nappali sarkában, egy bögre forró teával és azzal az érzéssel, hogy megérkeztem.

---

Ez a pillanat számomra az igazi karácsony.
Nem a díszek, nem a sütik, nem az ajándékok, hanem az, amikor leülök, hátradőlök, és érzem, hogy minden, ami fontos, itt van körülöttem.
A szeretet nem harsány, nem villog, nem szól nagy szavakkal.
A szeretet csendes.
Ott van abban, ahogy a gyerekek egymáshoz bújtak lefekvés előtt.
Abban, ahogy valaki egy mosollyal segített napközben, amikor már majdnem elfogyott az energiám.
Abban, ahogy idén is annyi jót kaptam másoktól – kedves szavakat, támogatást, figyelmet, apró, de őszinte gesztusokat.

---

Ahogy ott ülök a fa mellett, végigpörög bennem az év.
Mennyi minden történt 2025-ben – mennyi öröm, mennyi kihívás, mennyi tanulás.
És rájövök, hogy minden apró pillanat, minden kis siker, minden váratlan segítség, minden nevetés összeállt valamivé.
Egy évvégi békévé.
Egy érzéssé, ami halkan azt súgja: „minden rendben lesz.”

---

2026-ra nem kérek sokat.
Csak azt, hogy maradjon meg ez a béke.
Hogy ne felejtsem el a pillanatot, amikor minden csendes lett – és én újra meghallottam a saját szívemet.

---

✨ „A karácsony nem a zajban születik, hanem abban a pillanatban, amikor végre meghalljuk a saját szívünket.”

---