Van valami egészen megnyugtató abban, amikor az ember kezébe tűt és fonalat vesz. A világ rohan, a gondolatok cikáznak, a teendők listája sosem fogy el – de amikor elkezdesz hímezni, minden lelassul. A mozdulatok ritmusa, a fonal finom suhanása az anyagon, a színek egymásba simulása – mind-mind segít visszatérni önmagadhoz.
A hímzés nemcsak
alkotás, hanem belső csendterápia.
Ahogy a kezed dolgozik,
az elméd elcsendesedik. A gondolatok, amik korábban kuszán keringtek, egyszer
csak rendeződnek, mint a minták az anyagon. A színek és formák apránként
harmóniát teremtenek – nemcsak a vásznon, hanem benned is.
Sokan mondják, hogy az
alkotás a lélek nyelve. És valóban: amikor hímezünk, nemcsak díszítünk, hanem feldolgozunk.
Egy-egy öltésben ott van a nap fáradtsága, a kimondatlan érzések, a vágy a
szépre és a rendre. És amikor elkészül a minta, mintha belül is kisimulna
valami.
A kézzel alkotásban az
a legszebb, hogy nem kell tökéletesnek lennie. Egy-egy apró hiba csak még
emberibbé teszi az egészet – pont, mint mi magunkat.
💬
A hímzés türelemre tanít, és arra, hogy a szépség nem a sietségben, hanem a
figyelemben születik. Minden öltés egy lépés a lelki harmónia felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése