Van valami egészen varázslatos abban, amikor egy közösség tagjai apró gesztusokkal fordulnak egymás felé. Nem nagy dolgokra gondolok, nem időigényes szervezésekre, hanem arra a csendes, mégis szívet melengető törődésre, ami észrevétlenül átszövi a mindennapokat. Egy tál süti, egy kézzel írt üzenet, egy apró ajándék – mind olyan apróságok, amelyek mégis erős hidakat építenek emberek között.
Egy közös süti például többet jelent egyszerű nasinál. Jelenti
azt, hogy gondoltunk a többiekre. Hogy időt szántunk rá. Hogy szeretnénk együtt
lenni, akár csak pár percre is. Egy szelet süti felett könnyebben indulnak el a
beszélgetések, oldódnak a feszültségek, és valahogy mindenki egy picit közelebb
kerül a másikhoz. A közös ízek közös élményeket teremtenek.
Egy kézzel írt üzenet pedig olyan, mintha valaki szívéből szakadt
volna ki pár sor. Egy „köszönöm”, egy „gondolok rád”, egy „ügyes voltál ma” –
ezek a mondatok néha többet érnek, mint bármi más. A kézírás személyes. Nem
lehet gyorsan, félgőzzel odavetni. Ott az ember jelenléte benne, a kis
hibákkal, ívekkel, azzal a törődéssel, ami semmi mással nem pótolható.
És ott vannak az apró ajándékok, amik mögött nem az érték számít,
hanem a szándék. Egy hűtőmágnes, egy könyvjelző, egy apró matricás csomag a
gyerekeknek, egy kedves mintás tea, egy mogyorókrémes csoki a tanító néninek.
Ezek mind azt üzenik: Fontos vagy nekem. Látható vagy. Számítasz.
A közösség nem magától épül. Nem csak úgy „megtörténik”. Emberekből áll,
akik időt, figyelmet és szeretetet visznek bele. És sokszor épp ezek az apró
figyelmességek teszik igazán élhetővé és barátságossá a mindennapokat – az
iskolai közösségben, a szülők között, a munkahelyen vagy épp a családban.
Mert néha elég egy tál süti.
Egy néhány soros üzenet.
Egy apró ajándék, ami mögött ott van az a mondat: „Gondoltam rád.”
Így születnek meg azok a kapcsolatok, amelyek megtartanak, feltöltenek és
összekötnek bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése