Van valami egészen különleges hangulata az első adventi vasárnapnak.
Az advent
nálunk nemcsak a karácsonyvárásról szól, hanem arról is, hogy megálljunk egy
pillanatra.
Hétről hétre gyújtjuk a gyertyákat, de közben talán a lelkünkben is újra fényt
gyújtunk. Mert bármennyire is fárasztó, rohanós, zajos ez az időszak, mindig
ott van benne a remény. A hit abban, hogy a világ lehet kicsit szebb, a nap
lehet kicsit békésebb, mi pedig lehetünk kicsit jobbak egymáshoz.
Amikor a
gyerekekkel együtt leülünk az adventi koszorú mellé, én mindig megfigyelem
őket: ahogy a lángot nézik, mintha tényleg látnák benne azt a csodát, amit mi,
felnőttek néha már elfelejtünk keresni.
A reményt.
A várakozás örömét.
A hitet abban, hogy valami jó felé tartunk, még ha most épp fáradtak is
vagyunk.
És talán ez
az advent igazi üzenete: nem kell mindent megváltoztatni. Csak hinni abban,
hogy a fény újra felragyog.
Nálunk az
első gyertya meggyújtása után mindig van egy kis süti, egy bögre forró tea, és
egy pillanatnyi csönd. A gyerekek beszélgetnek, én pedig a háttérből figyelem
őket, és hálát adok.
Azért, hogy itt vagyunk.
Azért, hogy együtt vagyunk.
És azért, hogy minden évben újra eljön ez az időszak, ami emlékeztet rá: a
remény nem a nagy dolgokban él, hanem a mindennapok apró csodáiban.
✨
„A remény ott születik, ahol elhiszed, hogy a legkisebb fény is elég a
sötétségben.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése