Vannak könyvek, amiket nem lehet egyszerűen „elolvasni”. Ezeket át kell élni.
Berkesi Zsuzsa regénye pontosan ilyen. Nemcsak a II. világháború borzalmait
meséli el, hanem azt is, hogy mit jelent az örökölt fájdalommal együtt élni.
Hogy hogyan hat a múlt – még akkor is, ha mi már „csak” a történeteket
ismerjük.
A történet
középpontjában Eszter áll, aki felnőttként kezdi el feltárni a családja háborús
múltját. Kislányként csak egy szitokszó („hülye zsidó”) miatt döbben rá, hogy a
családja más – és onnantól ez a felismerés lassan mindent átformál benne.
Felnőttként pedig már
nem elég neki a hallgatás. Tudni akarja, mi történt. Mit élt át az édesanyja,
Judit, a háború éveiben. Mit jelentett gyerekként megélni a veszteséget, a
félelmet, a kiszolgáltatottságot.
A regény egyszerre családtörténet,
identitáskeresés és gyógyulás.
Judit szemén keresztül
látjuk a magyarországi zsidóság fokozatos jogfosztását, a munkaszolgálatra
behívott férfiak hiányát, a gettó szorongását, a nyilas rémuralom
kegyetlenségét.
De Eszter történetében ott van a felismerés is: hogy a fájdalmat nem lehet
eltemetni. Meg kell ismerni, kimondani, és átadni – hogy végül el lehessen
engedni.
A cím – Vigyél
fánkot Gyurikának! – elsőre játékosnak tűnik, mégis szívszorító szimbolikát
hordoz: egy apró, hétköznapi cselekedet, ami mögött ott rejlik az egész
történelem, a szeretet, a veszteség, és az élni akarás.
Ez a könyv nemcsak a
múltról szól, hanem rólunk is.
Arról, hogyan hordozzuk
tovább a kimondatlan fájdalmakat, és hogyan lehet ezeket – bármilyen lassan is
– gyógyítani.
Érzékeny, szívbemarkoló
és fontos olvasmány. Olyan könyv, ami nemcsak emlékeztet, hanem tanít is:
arra, hogy a múltunk része, de nem a jövőnk meghatározója.
Köszönöm a lehetőséget az
Alexandra Kiadónak!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése