Az anyák, akik egymást tartják – a közösség ereje online és offline

 

Van valami egészen különleges abban, amikor anyák egymásra találnak. Nem csak a gyerekekről szóló beszélgetésekben, nem csak a „milyen volt az éjszaka?” és „melyik oltást kapta most?” kérdések között, hanem abban a mély, kimondatlan megértésben, ami összeköt bennünket. Mert csak egy anya tudja igazán, milyen, amikor egyszerre vagy fáradt és boldog, kimerült és hálás, elveszett és mégis erős.

Sokszor egy-egy mondat elég, hogy újra erőt kapjunk. Egy jó szó a bölcsis folyosón, egy bátorító üzenet a csoportchatben, egy nevetés a játszótéren, vagy egy csendes kávézás, ahol nem kell magyarázkodni semmiért. Ezek a pillanatok tartanak meg, amikor épp úgy érezzük, elfogynánk.

Az online tér sokunknak adott már kapaszkodót. Ott találtunk sorstársakat, tanácsot, megértést, néha csak egy „nem vagy egyedül” érzést, ami épp elég volt ahhoz, hogy aznap ne adjuk fel. De az igazi varázslat akkor történik, amikor az online közösségből valódi kapcsolatok születnek: amikor már nem csak kommentben írunk egymásnak, hanem találkozunk, beszélgetünk, együtt szervezünk, együtt segítünk.

Az anyaság néha magányos, de nem kell annak lennie. Mert mindig van valaki, aki érti.
Valaki, aki épp ugyanott tart, vagy már egy lépéssel előrébb jár, és visszanézve nyújtja a kezét.
Valaki, aki nem ítél, csak hallgat, és ettől könnyebb lesz minden.

Egy közösség nem attól közösség, hogy hányan vannak benne, hanem attól, hogy hány szív dobban egyszerre.