Anyaság és bűntudat – Hogyan tanultam meg időt kérni magamnak? – Az én-idő kihívásai és a lelki béke keresése

 Sokáig azt hittem, hogy a „jó anya” mindig elérhető. Hogy az én-idő önzés, a pihenés pedig luxus. Ha leültem, rögtön megszólalt bennem a belső hang: „Most is csinálhatnál valamit hasznosat.”

És csináltam. Egészen addig, amíg már nem volt mit adnom magamból.

Aztán egy nap rájöttem: ha mindig csak adok, előbb-utóbb kiürülök. És üres kézzel nem lehet ölelni.
Meg kellett tanulnom időt kérni magamnak – nem bocsánatkérően, nem titokban, hanem tudatosan, szeretettel.

Az én-idő nem önzés, hanem öngondoskodás.

Nem a család ellen van, hanem értük is. Mert amikor feltöltődöm, újra van bennem türelem, figyelem, öröm.

Nem mindig sikerül. Van, hogy tíz perc csend is csoda. De már tudom, hogy ezek a percek nem „elvesznek” a napból – hanem visszaadják önmagamat.

Ma már nem érzem bűntudatnak, ha magamra figyelek.

Inkább hálának.

Mert a gyerekeimnek nem tökéletes anya kell – hanem egy, aki néha leül, vesz egy mély levegőt, és újra mosolyog. 🌿