Hogyan találtam vissza a hobbimhoz anyaként?

 

Amikor anya lettem, minden megváltozott. Az idő, ami addig az enyém volt, hirtelen szétaprózódott a pelenkák, altatások, mesék és uzsonnás dobozok között. A hobbim – ami egykor önmagam része volt – szépen lassan háttérbe szorult. Mindig volt valami fontosabb, sürgetőbb, és egyre inkább azt hittem, hogy talán örökre elveszítettem azt a részemet.

Aztán egyszer, egy hosszú nap után, amikor a gyerekek már aludtak, elővettem a régi eszközeimet – azt a könyvet, fonalat, ecsetet vagy jegyzetfüzetet – és csak pár percre visszatértem ahhoz, aki valaha voltam. Nem volt tökéletes, nem volt hibátlan, de valami bennem újra felragyogott.

Rájöttem, hogy nem kell órákig tartania, nem kell tökéletesnek lennie. Elég az a negyedóra, amikor újra a hobbimnak élhetek. Ezek a percek olyanok, mint apró szigetek a mindennapok tengerében – megnyugvást, örömöt és erőt adnak.

Anyaként sokszor érezzük, hogy „nincs időnk magunkra”. De a valóság az, hogy önmagunk elhanyagolása hosszú távon nemcsak nekünk, hanem a gyerekeinknek sem jó. Ha mi boldogabbak, feltöltöttebbek vagyunk, azt ők is érzik.

A hobbimhoz való visszatalálás nem csak arról szólt, hogy újra alkossak, olvassak vagy kézimunkázzak. Arról is, hogy újra találkoztam önmagammal. És ez a legnagyobb ajándék, amit magamnak – és a családomnak – adhattam.