Amikor az ember belép a harmincas éveibe, és már nemcsak önmagáért, hanem a gyerekeiért is él, hirtelen máshogy kezd nézni a közösségekre. Az egykori barátok közül sokan más városban élnek, más ritmusban járnak – a közös estékből ritka telefonhívások lesznek. És közben ott a vágy: jó lenne tartozni valahová, ahol megértik, hogy milyen érzés háromszor felkelni éjjel, vagy egyszerre próbálni dolgozni, gyereket nevelni és önmagad maradni.
30+ anyaként közösséget
keresni kicsit olyan, mintha újra ismerkednél – csak most nem a bulikban vagy
egyetemi folyosókon, hanem a játszótéren, az iskola folyosóján, a szülői
csoportban vagy épp egy online fórumon. Eleinte fura, kicsit kényelmetlen: „Mit
szólnak, ha odamegyek?”, „Vajon nyitottak lesznek rám?” De ahogy telik az idő,
rájössz: sokan mások is pont ugyanígy éreznek.
Számomra az új közösség
keresése apró lépésekkel indult. Egy-egy beszélgetés az óvoda előtt. Egy mosoly
a boltban. Egy közös szervezés az iskolában. És lassan, észrevétlenül ezekből a
pillanatokból barátságok születtek. Nem mindig mélyek, nem mindig örökre
szólnak – de mindig adnak valamit: támogatást, megértést, egy „nem vagy
egyedül” érzést.
Azt hiszem, a
legfontosabb tanulság: közösséget találni nem életkor kérdése, hanem
nyitottságé. 30+ anyaként nem könnyű kilépni a komfortzónából, de megéri. Mert
amikor rátalálsz azokra, akikkel meg tudod osztani a hétköznapok apró örömeit
és nehézségeit, rájössz: még mindig van helyed, ahol jó tartozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése