A nyári szünet utáni káosz – ovikezdés, sulis rutin

Van valami sajátos varázsa az augusztus végének: a szekrényekből előkerülnek a kissé megkopott tornazsákok, az iskolatáskák alján porosodó, tavalyi szalvéták, és a szülők egyre gyakrabban mondogatják: „Na, most már ideje visszaállni a rendszerbe!” Persze ezt a gyerekek többnyire úgy hallják, mint a háttérzajban játszó liftzenét – tudomást vesznek róla, de nem veszik komolyan.

 

Az ovikezdés és sulis rutin beindítása nem csupán a gyerekeknek kihívás, hanem nekünk, szülőknek is. Hónapokig éltünk egy szabadabb, lazább tempóban – hiszen nyáron nem gond, ha a gyerek kicsit tovább fent van, vagy ha délelőtt 11-kor eszünk második reggelit fagyival. Most viszont hirtelen itt a korán kelés, a „hol a cipőd, hol a kulacsod?!” mantrája, és a reggeli rohanás, ami mintha sosem lenne elég gördülékeny.

 

 Az ovikezdés szorongásai

 A kisebbeknél a szeptemberi indulás sokszor könnyekkel jár. Nem is csoda: a nyári, otthon töltött időszak után az óvoda egy újra megszokandó világ. Mi, szülők pedig egyszerre próbálunk erősek és vigasztalóak lenni, miközben belül talán ugyanolyan szorongunk, mint ők.

 

 Iskolások és az újrakezdés

 

A nagyobb gyerekeknél másféle stressz jelenik meg: a tankönyvhalmok, a feladatfüzetek illata és az órarend felett érzett (vagy inkább miatta érzett) izgalom. És persze ott a szülők titkos fogadalma: „Idén minden házi időben kész lesz, nem lesz veszekedés.” Aztán eljön az első hét, és rájövünk, hogy a valóság kicsit másképp működik.

 

 Szülői túlélőcsomag

 Ez az időszak nem csak a gyerekeknek nehéz: mi, szülők is próbáljuk visszahozni a rutint. Talán itt az ideje bevezetni egy saját kis reggeli szertartást: egy kávé öt perc csöndben, egy mély levegővétel indulás előtt, és egy kis emlékeztető magunknak, hogy ez az időszak is elmúlik, és újra gördülékennyé válik a rendszer.

 

A nyári szünet utáni káosz valójában egyfajta rítus: egyszerre hoz fáradtságot és lelkesedést. Ahogy a gyerekek megszokják a csoportszobát vagy az osztálytermet, mi is újra belelendülünk a hétköznapok forgatagába. És bár most még reggelente fejenként háromszor fordulunk vissza a lakásba a kulcsért, a tízóraiért vagy a kedvenc plüssért, pár hét múlva mindez már rutin lesz – vagy legalábbis egy megszokott káosz, amihez mosolyogva alkalmazkodunk.