Amikor az ember fiatal, gyakran azt gondolja: a sok barát jelenti az igazi társas életet. Hogy a folyamatos programok, a hangos nevetések, a közös bulik és találkozók adják az élet értékét.
Aztán eltelnek évek, gyerekek
születnek, és csendben, lassan rájössz: a barátság és a társaság nem mindig a
mennyiségben, hanem sokkal inkább a minőségben mérhető.
Mi maradt és mi változott?
Az elmúlt években sok barátság
lekopott. Nem azért, mert rossz lett volna, hanem mert az élet egyszerűen más
utakra sodort minket. Amíg ők karriert építettek, utaztak, új embereket
ismertek meg, én itthon voltam három kis emberrel, akik teljesen kitöltötték a
világomat.
És igen: voltak napok, amikor
nagyon hiányzott a társaság. Hiányzott a „felnőtt beszélgetés”, a közös
nevetések, az a könnyedség, ami gyerekek nélkül még természetes volt.
De közben kaptam valami mást
Lehet, hogy nincs sok barátom, de
van három kis emberem, akiknek én vagyok a világ közepe. Ők azok, akik minden
reggel engem keresnek, akiknek a legnagyobb biztonságot az jelenti, ha ott
vagyok.
És ebben a szerepben van valami
felemelő: rájönni, hogy a szeretet és a társaság nem csak „kifelé” létezik,
hanem bent, a családon belül is.
Minőségi kapcsolatok
Ahogy telik az idő, egyre inkább
érzem: nincs szükség sok barátra. Elég néhány ember, akivel őszintén lehet
beszélni, aki nem ítélkezik, aki érti, mit jelent az, hogy fáradt vagyok, hogy
néha hiányzik önmagam.
És közben elfogadni, hogy most más
az életszakaszom: hogy a gyerekeim az én „legjobb barátaim” ebben az időben, és
hogy a társaságom középpontja ők. Ez nem kevesebb, hanem más.
Zárszó
A barátság és a társaság új
értelmet nyert számomra. Nem számokban mérem, nem találkozások gyakoriságában,
hanem őszinte kapcsolódásokban.
Lehet, hogy nincs sok barátom – de
van három kis emberem, akiknek én vagyok minden. És ez most életem legfontosabb
és legszebb társasága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése