A bűntudat ezer arca – amikor úgy érzed, sosem vagy elég

 

Anyaként szinte észrevétlenül megtanuljuk a bűntudat nyelvét. Nem tanítják, mégis folyékonyan beszéljük.

Bűntudatunk van, ha dolgozunk – mert „nem vagyunk eleget a gyerekkel”.

Bűntudatunk van, ha otthon maradunk – mert „nem keresünk eleget”.

Bűntudatunk van, ha fáradtak vagyunk, ha türelmetlenek vagyunk, ha nem sütünk házi sütit, ha néha hagyjuk, hogy a mese menjen kicsit tovább, mint kellene.

És közben napról napra próbáljuk megtalálni az egyensúlyt egy olyan kötéltáncon, ahol nincs biztosítóháló.
Csak mi, a szeretetünk és a saját elvárásaink.

De mi lenne, ha megállnánk egy pillanatra, és kimondanánk:

elég vagy.

Nem azért, mert mindent tökéletesen csinálsz, hanem mert szeretettel csinálod.

A gyerekeid nem egy hibátlan anyára vágynak – hanem rád. Arra, aki ott van, aki próbálkozik, aki néha hibázik, aztán újra ölel.

Aki néha sír a konyhában, de másnap megint felkel, és csinálja tovább.

Mert ez az anyaság lényege: nem a hibátlanság, hanem az újrakezdés bátorsága.

A bűntudat mindig ott lesz valahol a háttérben, de nem kell hagynod, hogy irányítson.

Minden nap, amikor szereted, gondoskodsz, figyelsz – máris elég vagy.

Nem tökéletesen.

Hanem emberien.