Linda Penny: Katrin útja

 

Katrin útja – amikor az élet romjai között is megszülethet a remény

Linda Penny Katrin útja című regénye már az első pillanatban megállít. A borító egyszerű, nem hivalkodó, mégis gyönyörű – pontosan olyan, mint maga a történet. Már ránézésre is azt sugallja, hogy itt egy törékeny, de erős női sors bontakozik majd ki előttünk. Olvasás előtt elképzeltem a főszereplő életét, azt a csendes fájdalmat és belső küzdelmet, amit a kép sugárzott. És a könyv ezt az ígéretet maradéktalanul be is váltotta.

A történet középpontjában Katrin áll, akinek élete egyetlen pillanat alatt darabokra hullik. Húga halála után nemcsak a gyásszal kell megküzdenie, hanem egy újszülött kislány, Kiara gondozása is ráhárul. Ez a kettős teher – a veszteség és a felelősség – azonnal mély érzelmi alapot ad a regénynek. Katrin nem kap időt a feldolgozásra: az élet megy tovább, és neki tartania kell magát, akkor is, amikor belül szinte teljesen összetörik.

Gyász, felelősség, tiltott érzések

A regény egyik legerősebb rétege az, ahogyan a gyász különböző arcait mutatja meg. Katrin nemcsak a húgát gyászolja, hanem azt az életet is, ami addig volt, és ami soha többé nem tér vissza. Ebben az érzelmi káoszban jelenik meg Peter, a férfi, akit a húga szeretett. Az iránta ébredő érzések egyszerre hoznak vigaszt és bűntudatot. Lehet-e jövő ott, ahol a múlt ennyire erősen jelen van? Van-e joga Katrinnak a boldogsághoz, amikor mindent áthat a veszteség emléke?

A történet nem siet ezekkel a kérdésekkel. Hagyja, hogy az érzelmek lassan bontakozzanak ki, természetesen, hitelesen. Ettől válik igazán emberivé: nem ítélkezik, nem idealizál, hanem megmutatja, milyen összetett és sokszor ellentmondásos tud lenni a gyógyulás folyamata.

Amikor a múlt visszatér

A regény feszültségét tovább erősíti Robert, a múlt legsötétebb árnyának visszatérése. Az ő megjelenése újra darabokra töri azt a törékeny egyensúlyt, amit Katrin nagy nehezen felépített. Itt válik igazán világossá, hogy a gyógyulás nem egyenes vonalú folyamat: vannak visszaesések, új sebek, és olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, minden remény szertefoszlik.

Olvasói élmény – amikor eltűnik az idő

Ritka élmény, amikor egy könyv ennyire magával ragad. Ha elkezdek olvasni egy történetet, és az ötödik oldalnál még mindig nem érzem azt, hogy beszippantott, általában félreteszem – vagy végigolvasom ugyan, de kicsit kényszeresen. Itt egészen más történt. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már a századik oldalnál járok, anélkül, hogy figyeltem volna az oldalszámokat. Ez számomra mindig a legnagyobb dicséret egy könyv felé.

A fogalmazás letisztult, pontos. A szereplők bemutatása éppen annyi, amennyi kell: nem túl sok, nem túl kevés. A helyszínek leírása szintén tökéletes arányérzékről tanúskodik – nincs túlírt részletesség, mégis minden élő és elképzelhető. Pontosan úgy, ahogy egy igazán jól működő regényben lennie kell.

Több mint romantikus történet

A Katrin útja messze túlmutat egy klasszikus romantikus regényen. Ez egy nő története, aki akkor is képes talpra állni, amikor az élet szinte minden erejével ellene fordul. A gyász, a remény, a szerelem és a család mind jelen vannak, de egyik sem nyomja el a másikat. Az írónő érzékenyen és nagy empátiával nyúl ezekhez a témákhoz, így a történet egyszerre megrendítő és felemelő.

Számomra ez a könyv hatalmas kedvenc lett. Fantasztikus, élménydús, letehetetlen olvasmány, amely még jóval az utolsó oldal után is bennem maradt.

Nagyon szépen köszönöm az élményt és a bizalmat az írónőnek, hogy előolvasója lehettem.
Szívből ajánlom mindazoknak, akik szeretik az érzelmekben gazdag, lélektani mélységekkel átszőtt történeteket.

És igen…
📌 jó lenne egy folytatás.
Talán Kiara története? 💛

---

Köszönöm a lehetőséget Linda Pennynek!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Könyveket kaptam Claire Robins-tól

 

Sorsok tükre – egy új fantasy utazás kezdete

Ma egy igazán izgalmas könyvcsomag érkezett hozzám Claire Robins jóvoltából.
A Sorsok tükre sorozat mindhárom kötete itt van már a polcomon:

Vystera árnyai

Ősi utakon

Hazatérés

Már a címek önmagukban is sejtetik, hogy egy nagy ívű, epikus utazás veszi kezdetét. Árnyak, ősi utak, hazatérés – mind olyan motívumok, amelyek különösen közel állnak hozzám fantasy-olvasóként. Olyan szavak ezek, amelyek mögött világépítés, sorsfordító döntések és belső átalakulások ígérete húzódik meg.

Nagyon kíváncsi vagyok, milyen történetek, titkok és gondolatok bontakoznak majd ki az oldalakon.
Hová vezet ez az út?
Mit ad útközben az olvasónak – kérdéseket, válaszokat, vagy épp új felismeréseket?

Egy trilógia mindig különleges vállalás: nemcsak a szerző részéről, hanem az olvasó részéről is. Belevágni három kötetbe annyit jelent, mint elköteleződni egy világ, egy történet és egy hangulat mellett. És most, hogy itt vannak előttem a könyvek, nagyon erős bennem az érzés: ez az út nem lesz rövid, de annál emlékezetesebb lehet.

Hálás köszönet Claire Robinsnak a könyvekért és a bizalomért!
Az olvasás után hamarosan érkezem a benyomásaimmal és a részletes véleményemmel is – addig pedig indulhat az utazás.

📖✨

 

Kollarits A. Christie: Az elveszett felügyelő

Az  elveszett felügyelő – nyomozás vörös árnyékban

Kollarits A. Christie Az elveszett felügyelő című regénye különleges vállalkozás: egyszerre történelmi tabló és klasszikus krimi, amely az 1919-es magyarországi események egyik legsötétebb időszakába vezeti vissza az olvasót. A Tanácsköztársaság hónapjai nemcsak politikai értelemben voltak viharosak, hanem a mindennapi élet szintjén is félelemmel, kiszolgáltatottsággal és bizonytalansággal terheltek – a regény ezt a közeget használja díszletként és mozgatórugóként egy izgalmas nyomozáshoz.

Történelmi háttér, amely nem puszta díszlet

A történet 1919. április 13-án indul, amikor Szombathelyen munkáskatonák törnek be Jánosyék otthonába, hogy lefoglalják a lakást. A vita tragédiába torkollik, és Ilkának menekülnie kell. Ez a jelenet nemcsak a cselekmény kiindulópontja, hanem rögtön érzékelteti is azt a világot, amelyben a szereplők mozognak: ahol egyik napról a másikra válhat bárki gyanússá, ellenséggé, üldözötté.

Budapestre érve Ilka ismét találkozik korábbi ismerőseivel: Erzsébet nővérrel, Wetzel Olivér rendőrfogalmazóval és természetesen Eperjessy Ádám felügyelővel. A főváros ekkor már a proletárdiktatúra markában van: túszszedések, éjszakai letartóztatások, gyilkosságok tartják rettegésben a lakosságot, miközben Kun Béla utasítására a Szent Koronát ismeretlen helyre szállítják. A regény egyik erőssége, hogy ezeket a történelmi tényeket nem száraz felsorolásként, hanem a cselekmény szerves részeként építi be.

Krimi a káoszban

A nyomozás több szálon fut: Ilka segíteni próbál Eperjessynek a Szent Korona felkutatásában, miközben egyre szorosabb kapcsolat alakul ki közöttük. Amikor azonban a Lenin-fiúk elhurcolják a felügyelőt, a tét hirtelen személyessé válik: Ilkának már nemcsak egy nemzeti ereklyét kell megtalálnia, hanem nyomozótársát is.

A regény igazi ereje abban rejlik, ahogyan az ismert budapesti helyszínek – a budai Vár páncélterme, a Parlament pincéje, a Ritz Szállóba költözött olasz misszió, a József Telefonközpont vagy Uitz Béla proletár festőiskolája – élő, lüktető térré válnak. Az olvasó nemcsak követi a nyomozást, hanem szó szerint bejárja a vörösbe borult várost.

Tudomány és fikció találkozása

Kollarits A. Christie irodalomtörténészként már korábban is foglalkozott a korszak kutatásával, és Az elveszett felügyelő tulajdonképpen annak a kérdésnek a megválaszolása, hogyan lehet a történelmi tudást szórakoztató formában átadni. A regény érezhetően alapos kutatómunkára épül, a történelmi háttér hiteles, mégsem válik tankönyvszerűvé. A fikció itt nem elfedi, hanem felerősíti a történelmi valóságot.

A karakterek – különösen Ilka – nem heroikus figurák, hanem esendő, döntéseikben gyakran bizonytalan emberek, akik egy széteső világban próbálnak kapaszkodókat találni. Ez az emberközeli megközelítés teszi igazán átélhetővé a történetet.

Összegzés

Az elveszett felügyelő olyan történelmi krimi, amely nemcsak izgalmas nyomozást kínál, hanem betekintést enged egy rendkívül összetett és traumatikus korszak mindennapjaiba is. A regény azoknak szól igazán, akik szeretik, ha egy krimi több puszta rejtvénynél, és akik nyitottak arra, hogy a szórakozás mellett történelmi és társadalmi kérdésekkel is szembesüljenek.

Ajánlom mindazoknak,

• akik kedvelik a történelmi krimiket,
• akiket érdekel az 1919-es Magyarország világa,
• és akik értékelik, ha egy regény mögött komoly kutatómunka áll.

Ez a könyv nemcsak egy elveszett felügyelőről szól, hanem arról is, hogyan lehet eligazodni egy olyan korban, amikor maga a világ is elveszettnek tűnik.

 

Köszönöm a lehetőséget a Jezsuita Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Bertalan Csilla: Eszeveszett históriák

 

Eszeveszett históriák – amikor a valóság fantáziába öltözik

Bertalan Csilla Eszeveszett históriák című novelláskötete már az első pillanattól azt ígéri, hogy nem klasszikus történetekkel találkozunk. Ezek az írások nem egyetlen nagy ívre fűződnek fel, nem vezetnek egyetlen végkifejlet felé – mégis van bennük valami közös: az ismerősség. Az az érzés, amikor olvasás közben azt gondoljuk: ez akár meg is történhetett volna.

Az írónő személyes vallomása az alkotásról – miszerint a történetek tapasztalatokból, traumákból, belső megélésekből születnek – erősen rányomja a bélyegét a kötet egészére. Ezek a novellák nem pusztán szórakoztatni akarnak, hanem lenyomatot hagynak: gondolatokat, érzéseket, néha kényelmetlen felismeréseket.

Valós problémák, elcsavarva

Az Eszeveszett históriák különlegessége abban rejlik, hogy a mindennapi élet problémáit egyfajta fantáziavilágon keresztül mutatja meg. Nem elszakad a valóságtól, inkább eltorzítja, felnagyítja, kifordítja – így téve láthatóvá azokat a helyzeteket, amelyeket sokszor már észre sem veszünk a hétköznapokban.

A történetek hangulata változatos:

hol könnyedek és humorosak,

hol sötétebbek, elgondolkodtatóbbak,

máskor abszurdak vagy kifejezetten groteszkek.

A novellák nem kapcsolódnak egymáshoz cselekményszinten, mégis összefűzi őket egy erős valóságérzet. Az olvasó könnyen felismeri bennük az emberi gyarlóságot, a túlzásokat, a félelmeket, az elfojtott indulatokat – mindazt, ami ott lapul a felszín alatt.

Könnyed forma, mélyebb rétegek

Sokan kiemelik a kötet szórakoztató, könnyed jellegét, ami valóban igaz: a történetek gyorsan olvashatók, pörgősek, tele vannak váratlan fordulatokkal. Ez a könnyedség azonban nem felszínességet jelent. Inkább egy olyan stílust, amely befogadhatóvá teszi az olykor súlyosabb témákat is.

A karakterek sokszínűek, gyakran szélsőségesek, mégis ismerősek. Néha nevetünk rajtuk, néha bosszankodunk miattuk, máskor pedig kénytelenek vagyunk magunkra ismerni bennük. Az írónő jól bánik az iróniával és a humorral, ami segít oldani a történetek mögötti feszültséget.

Olvasói visszajelzések – nem mindenkinek ugyanaz

Az olvasói vélemények többsége pozitív:

sokan dicsérik a kötet szórakoztató jellegét, a humorát, a fordulatosságát, és azt, hogy jó kikapcsolódást nyújt. Többen kiemelik, hogy a dedikált példány vagy az írónővel való személyes találkozás külön élménnyé tette számukra az olvasást.

Ugyanakkor akadnak kritikusabb hangok is. Néhány olvasó szerint egyes történetek lezárása kissé kiszámítható, vagy néhol túlmagyarázott. Ezek a visszajelzések azonban inkább apró észrevételek, mintsem komoly hiányosságok – a kötet összképe ettől nem sérül.

Összegzés

Az Eszeveszett históriák olyan novelláskötet, amely egyszerre tud kikapcsolni és elgondolkodtatni. Nem akar világot megváltani, de nem is csupán könnyű olvasmány. Inkább egy tükör, amely torzít ugyan, mégis sokszor meglepően pontos képet mutat rólunk és a körülöttünk lévő világról.

Ajánlom azoknak,

• akik szeretik a rövid, változatos történeteket,
• akik nyitottak a humorral átszőtt, olykor abszurd látásmódra,
• és akik nem bánják, ha egy-egy novella után ott marad bennük egy kérdés vagy egy furcsa, ismerős érzés.

Ez a kötet nem egyetlen nagy történetet mesél el – hanem sok aprót. És talán éppen ettől válik igazán emberivé.

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Minerva Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Nina Collins: Levelek Tomnak

Levelek Tomnak – amikor a gyász nem lezár, hanem utat nyit

Nina Collins Levelek Tomnak című regénye finoman, mégis mélyre hatolva mesél a veszteségről, a magányról és arról a törékeny folyamatról, amely során az ember – sokszor akarata ellenére – kénytelen újra kapcsolatba lépni az élettel. A könyv már az első oldalakon sejteti: fájni fog. De ez a fájdalom nem nyomasztó, inkább megtisztító, mert végig ott bujkál benne a remény lehetősége.

A történet főszereplője Charley Miller, a harmincas évei végén járó nő, aki férje halála után képtelen visszatalálni a mindennapokhoz. A gyász nemcsak érzelmileg bénítja meg, hanem lassan mindent maga alá temet: elveszíti a munkáját, eltávolodik a külvilágtól, és egyedül próbálja nevelni lázadó kamasz lányát. Kettejük kapcsolata tele van feszültséggel, félreértésekkel és kimondatlan fájdalommal – hiszen mindketten ugyanazt a veszteséget hordozzák, csak egészen más módon.

A magány csendje – és a kiút első lépései

A regény egyik legnagyobb erőssége, hogy a sorokból árad a magány és az elhagyatottság érzése, mégsem válik nyomasztóvá. Az írónő pontosan érzi azt a határt, ahol a sötétség mellé már oda kell tenni egy apró fényt. Charley története nem harsány, nem dramatizált – sokkal inkább ismerős. Olyan, mintha egy hétköznapi nő belső monológját olvasnánk, aki egyszerűen nem találja a kapaszkodókat.

A pszichológusa tanácsára Charley leveleket kezd el írni elhunyt férjének, Tomnak, és elküldi őket az e-mail címére. Kezdetben ezt is értelmetlennek, sőt kissé őrült ötletnek tartja – még saját józan eszét is megkérdőjelezi. Ám ezek a levelek lassan terápiává válnak: kimondatlan gondolatok, elfojtott érzések és fájdalmak kerülnek felszínre.

Egy válasz, ami mindent megváltoztat

A történet akkor vesz igazán váratlan fordulatot, amikor egy reggel válasz érkezik Charley postafiókjába. Ettől a ponttól kezdve a regény már nemcsak a gyászról szól, hanem arról is, hogy mennyire félünk belépni azon az ajtón, amelyet a sors – vagy az élet – kinyit előttünk.

Az események egész láncolata indul el, és Charleynek újra és újra meg kell küzdenie önmagával:

– szabad-e továbblépni?

– eláruljuk-e a múltat, ha nyitunk valami új felé?

– meddig lehet a fájdalomba kapaszkodni anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat?

A segítség onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé számít rá, és ez a felismerés egyszerre ijesztő és felszabadító.

Nem klasszikus szerelmi történet – hanem életmese

A Levelek Tomnak nem egy szokványos romantikus regény. Sokkal inkább egy belső utazás, amely végigkíséri Charleyt a veszteségen, a reményvesztettségen, majd lassan, óvatosan az újrakezdés felé. Az írónő nem engedi, hogy a főhős – és vele együtt az olvasó – kényelmesen megpihenjen: amikor már azt hisszük, minden rendben lesz, újra a szakadék szélére állít bennünket. És talán éppen ettől válik hitelessé.

Charley bármelyikünk lehetne. Egy nő, egy anya, egy társ, aki egyik napról a másikra elveszíti azt, ami addig meghatározta az életét. Nem hős, nem különleges – éppen ezért olyan könnyű vele azonosulni, és átélni mindazt, amin keresztülmegy.

Összegzés

Nina Collins regénye egy érzékeny, lélekbe markoló történet, amely a gyász mellett a reményről is beszél. Arról, hogy ha a sors becsuk előttünk egy ajtót, valóban kinyit egy másikat – de belépni rajta már bátorság kérdése.

Ez a könyv nem siet, nem kínál gyors megoldásokat. Csendben hat, és még sokáig velünk marad az utolsó oldal után is.

📌 Zsebkendő erősen ajánlott.

 

Köszönöm a lehetőséget Nina Collinsnak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!